A világ portugieserei hatodszor Pécsett
Idén is lesz Portugieser du Monde. Húsvét után egy héttel, ahogy eddig ötször, úgy idén is lesz portugieser világtalálkozó Pécsett és Villányban. A Pécsi Borozó által szervezett kóstolófesztivál visszaköltözik a tavalyi palkonyai kiruccanás után Pécsre, a Zsolnay Negyedbe, ott viszont új helyen, az m21 galériában kóstolhatunk. Négy kategóriában várják a nevezéseket március 20-ig - egyetlen helyen van változás: a házasításoknak ezentúl minimum 50 százalékban kell kékoportót tartalmazniuk.
A portugieser Közép-Európa egyik kikerülhetetlen és fontos fajtája, amely a borvilágban sajnos ritkán kerül reflektorfénybe. Hat éve csak villányi portugieserekkel rendezett a Pécsi Borozó tematikus kóstolót, öt éve már nemzetközivé bővítették a mezőnyt és természetesen a korábbi évek sikerét folytatva idén is meghirdetik a Portugieser du Monde borversenyt.
PORTUGIESER DU MONDE NEMZETKÖZI BORVERSENY
A portugieser fajta egész Közép-Európában elterjedt, hívják portugizernek, purtugizacnak, portugalkának, blauer portugiesernek vagy modrý portugalnak, így jó lenne mindezeket a borokat egy mezőnyben látni. Idén már hatodszor rendeziük meg a nemzetközi portugieser fajtaversenyt, rendezvényünk első napján, április 6-án nemzetközi zsűri előtt mérkőznek meg a benevezett borok.
Négy kategóriában lehet nevezni a Portugieser Du Monde fantázianévre keresztelt megmérettetésen:
- fiatal portugieserek (2017-es évjárat);
- évjáratos portugieserek (2016 vagy korábbi évjárat);
- minimum 50%-ban portugiesert tartalmazó házasítások
- portugieser különlegességek (fehérborok, rozék, pezsgők stb.).
A nevezési határidő 2018. március 20.
Mintánként 3 palack küldendő be a Pécsi Borozó szerkesztőségének címére:
VinOliva Kft., Pécsi Borozó szerkesztősége,
7634 Pécs, Árvácska u. 3.
A Pannon Borrégióban a szekszárdi, villányi és siklósi hegyközségeknél is le lehet adni a mintákat.
A szlovén és horvát termelők Zágrábban is leadhatják a mintákat, kontakt: Željka Balja
Tel.: +385 95 896 2810, e-mail: zeljka.balja@gmail.com
PORTUGIESER NEMZETKÖZI FAJTAKÓSTOLÓ
2018. április 7-én délután 14-20 óra között a közép-európai portugieser-termelők mutatkozhatnak be Pécsett, az m21 Galériában (Zsolnay Kulturális Negyed) – a borkóstolóra max. 300 belépőjegyet fognak értékesíteni.
A jelentkezés feltétele: legalább egy portugieser bor a kínálatban. A résztvevők pincészetenként legfeljebb 3 féle bort kóstoltathatnak a vendégeknek.
A borverseny nevezési lapja megtalálható a pecsiborozo.hu oldalon és beküldendő március 20-ig e-mailben az alábbi címre: info@vinoliva.hu