A webhely cookie-kat használ a működéshez, a felhasználói élmény javítására és személyre szabott ajánlatok készítésére. Tájékoztató az Adatkezelési nyilatkozatban a lap alján.

Az első az elv

"Múltunk és jelenünk kötelez minket arra, hogy a szőlőben, a borban és a vendéglátásban a hiteles minőséghez való teljes ragaszkodás legyen az irányadó elvünk". Hirdeti évtizedek óta az egyik legrangosabb villányi borászat alapítója. Nem véletlen, hogy Tiffán Ede elsőként kapta meg a Magyar Bor Akadémia Életműdíját. 

A Pannon Borboltnál törekszünk arra, hogy a közönségnek a borászat legkiemelkedőbb tételeit mutassuk be. Ezért is volt fontos, hogy a kategóriájában általunk is magas, 89 pontra értékelt Principium helyet kapjon a 4+2 kedvezményeink között. 

A Principium volt az első bora a pincészetnek, ami megjelent a gasztronómiában: még 1989-ben. A latin szó alapelvet is jelent: a pincészet ars poeticáját tükrözi ez a tétel, a sok sok éves fejlődést, hogy elérje azt a pontot, amit ma képvisel. 

Bontásnál szinte füstöl a palackból a fűszer és a pörkölt kakaó. Aztán jönnek az erdei gyümölcsök, áfonyalekvár, aszalványok, aszalt szilva. Van test és markáns hordó, de nagyon jól eltalálták, nagyon szép, érett és telt a korty. Nem pehelysúlyban indul, a tesetesebb borok kedvelőinek ajánljuk. Érdemes időt adni neki, mert úgy még többet mutat.

A Tiffán’s Pincészet hagyományai a múltban gyökereznek. A családi legendárium szerint Tiffán Ede a kilencedik generáció a családban, aki Villányban szőlővel és borral foglalkozik. 

Az ő kivételes  szakértelme, elhivatottsága, a borvidék iránti rajongása a biztosítéka annak, hogy a poharakban a hitelesség és a tradíció tisztelete díszítse a bor minden rezdülését.

"Ültetvényeink a borvidék legkiemelkedőbb dűlőiben fekszenek, a rajtuk termő fajták pedig rendkívüli minőséget adnak, évről évre. Célunk az, hogy személyes jelenlétünk, a bor, az étel, a táj, a pihenés széles körű élményt nyújtson!"

A családi birtok szőlőterületei a borvidék villányi termelési körzetében találhatóak. A legkiválóbb dűlőkben helyezkednek el: Jammertal, Sterntal, Ördögárok, Remete, Kopár és Várerdő. Az ültetvényekben portugieser, kadarka, kékfrankos, pinot noir, merlot, cabernet franc, cabernet sauvignon fajtákat termesztenek.

Tartalomhoz tartozó címkék: borcímke bormagazin borok a polcról