Egri borvidék

"Az egriről, főképp a vörösről most csak annyit, hogy ez is minden alkalomra, ünnepre, ebédre, kettesben, egyedül, egyaránt tökéletes. Számomra az egri mindig kapcsolódott a hősies szenvedélyekkel. Ha egrit iszom, azonnal nagy és heroikus tettekről kezdek álmodozni." Hamvas Béla: a bor filozófiája

Adottságai

Éghajlatára jellemző, hogy viszonylag későn tavaszodik, száraz jellegű. A hegy- és domboldalakon, főleg miocén korú riolittufán, ezenkívül agyagpalán, nyirokon kialakult fekete színű, mészben szegény nyiroktalaj, barnaföldek, agyagbemosódásos barna erdőtalajok.

“A jó minőségű egri bor készítésében nem csupán a gondosan megválasztott területeknek, a szőlőfajtáknak, a borvidéki klímának és szakértelemnek, de a jó pincéknek is kiemelkedő szerepe van. Egerben nem volt szokás a szőlőben borházat és pincét tartani, a szőlőt „kádra” szedték és hazavitték a városban található borházakba és pincékbe. 

Az egri pincék formája nagyon változatos, ez függhet a pince építtetőjének társadalmi és gazdasági helyzetétől, illetve az építés időszakától. A pincék túlnyomó részét riolittufába vágták, amely könnyen alakítható és önmagában állékony, nem igényli a pincefödém külön megtámasztását. A borvidéken emellett találunk kemény homokkőbe és darázskőbe vájt pincéket is.

A pincék előtt borházra csak a módosabb gazdáknak tellett, általában ezeket is kőbe vágták, az épített borház Egerben ritkaságnak számított. (...) Már a 18. században megengedték, hogy a gazdák a pincében mérjék saját borukat. Általános volt a pincejárás, vagy a pinceszerezés, amely a pincék csoportos látogatását jelentette. Az egri gazdák büszkék voltak pincéjükre, amely a kemény munka mellett társasági események színhelye is volt. Találóan mondja az ismert egri szólás: „Gazdáé a pince, asszonyé a pénz”. (Petercsák Tivadar. 2007. ‘Szőlészet és borászat az egri hóstyákon’. Rubicon. Vol. 6-7/2007, pp 87.)

Az Egri borvidék történelme

Eger már a X. századtól lakott volt és a XI. század elején már jelentős nagyságú település lehetett. Az első püspökségek egyikét Egerben alapítatta Szent István. A püspökségre költöző szerzetesek magukkal hozták hazájukból az ott honos szőlőfajtákat is.

Az Eger környéki dombok irtáshelyeit a XIII - XIV. században telepítették be szőlővel. A megtelepedő cisztercita szerzetesek ezekből a szőlőkből fedezték borszükségletüket. A város szerepe a magyar középkor első századaiban igen jelentős volt: a várban székelt a legnagyobb püspökségek egyike, amihez nem csak Heves megye, hanem az egész északkeleti országrész is tartozott. Az egyházi központi irányító hatásának tulajdonítható a szőlőművelés kezdeményezése, fejlesztése, hiszen az egyházi szertartások elengedhetetlen kelléke a bor. A bortermésből tizedet, dézsmát kellett az egyháznak és a világi intézményeknek adni királyi rendelet alapján. Az első pincéket is a dézsma tárolására építették.

Több évtizedes sikertelen ostrom után 1596-ban a törökök elfoglalták az egri várat, és 91 évig a birtokukban tartották, de a szőlőtermesztés megmaradt. Ennek oka, hogy ugyan a törökök nem nagyon fogyasztottak bort, de komoly bevételt jelentett.

A XVII. században a vörösborszőlő-fajták egyre több teret nyertek a fehérborszőlők rovására. 1687-ben visszafoglalták a várat a törököktől. A város és környékének rohamos ütemű benépesedése során két évtized alatt kialakult a szőlő monokultúra. A szőlőhegyek többségének jelenleg is használt neve a XVII. század végén és a XVIII. században alakult ki.

1886-ban jelent meg Egerben a filoxéra, és a szőlőket szinte teljesen kiirtotta. Az újratelepítések (rekonstrukció) során új fajták is bekerültek a borvidékre. 

Érdekességek a borvidékről

Egerben működik a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet, amely nagy eredményeket ért el a rezisztens szőlők nemesítése, valamint a barrique-hordók borra gyakorolt hatásának kutatása terén.  

Az egri vörösborok fűszeressége, tüzessége és viszonylag magas savtartalma a bikavért jellemzi leginkább. Ezért igyekeznek a helyi borászatok jellemzően a legtöbb energiát a bikavér elkészítésébe fektetni. A házasítás módját a több évszázados hagyományokat alapul véve Eger Város Hegyközsége 1997-ben a "Bikavér Kódexbe" foglalta. 

2010-ben ragyogott fel elsőként az Egri Csillag, mint az Egri Bikavér fehér párja, mely évről évre egyre több egri borászt ihlet meg és melyet egyre több borfogyasztó érdeklődése övez. A borvidék eredetvédelme pedig biztosítja a minőségi élményt az egri borok fogyasztói számára.