A webhely cookie-kat használ a működéshez, a felhasználói élmény javítására és személyre szabott ajánlatok készítésére. Tájékoztató az Adatkezelési nyilatkozatban a lap alján.

Hogyan kell borozni a strandon?

Nem számít, milyen strandot is szemeltünk ki a napozás és fürdés helyszínévé, nem kell megválnunk a borozás élményétől. Azonban sokan biztosan kételkednek benne, hogyan lehet a gumimatracok és strandtörölközők között is ideális helyszínt kialakítani egy pohár rozé vagy egy frissítő fröccs elfogyasztásához.

Először is válasszuk szét a két kínálkozó lehetőséget: első körben tegyük fel, hogy nem bízunk a gofri-hekk-lángos bermudaháromszögben elveszett strandbüfé kínálatában, és magunk gondoskodnánk a fogyasztandó italunkról. Ha otthon épp akad egy üveggel a kedvenc borunkból, bátran tegyük el egy hűtőtáskába, és ezzel együtt induljunk el a strandra.

Azonban egy fontos szabályt mindenképp tartsunk be: ne rontsuk el az élményt azzal, hogy a büféből kérünk hozzá műanyagpoharat. Az otthoni borospohár igazán nem foglal sok helyet, a törölközők közé betéve pedig attól is megvédhető, hogy sok kis apró darabban érkezzen meg a fürdőzés helyszínére.

A fröccs szerelmeseinek kulcskérdés még a szóda is: ha van otthon szódagép, bátran készítsünk vele annyi szódát, ami az egésznapos strandoláshoz elegendő. Ha nincs, viszont nem érjük be a szénsavas ásványvizekkel, szódáért álljunk be nyugodtan a sorba a strandi büfénél, a palacsinta és a hekk mellett ez is biztosan megtalálható az ét- és itallapon.

A másik lehetőség, hogy ismerjük a strandot, és bízunk a büfé kínálatában, így rábízhatjuk magunkat az ottani borválasztékra. Az aranyszabály ebben az esetben, hogy ugyan szinte minden büfében árulnak valamilyen folyóbort, mi mégis kérdezzünk rá, milyen üveges boraik vannak, hiszen ezek minden bizonnyal jobban a kedvünkre lesznek.

Ahogy az előző esetben, itt is érvényes, hogy felejtsük el a műanyagpoharat, akár egy pohár borról, akár fröccsről van szó, kérjük üvegpohárban, így egészen más érzés lesz elfogyasztani az italt.

Ha pedig már magunkhoz vettünk egy pohárral a kedvenc borunkból, érdemes figyelni arra is, mivel fogyasztjuk el azt. Mi is érezzük, hogy egy jó száraz fehérborhoz nem igazán passzol a sajtos-tejfölös lángos, így nézzünk utána inkább, milyen ételt ajánlanak az adott borhoz, nem fogunk csalódni.

Azonban mindezek betartása mellett sem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a nyári melegben való borozás során a szervezetünknek némi segítségre van szüksége. Mindenképp figyeljünk oda a folyadékháztartásunkra, azaz igyunk rengeteg vizet mind a borozás előtt, mind közben, így elkerülhetjük a fejfájást, rosszabb esetben a rosszullétet is.

Azoknak pedig, akik nem érik be a strandon borozással, érdemes úgy időzíteni a balatoni nyaralást, hogy épp valamilyen izgalmas rendezvény idején legyenek jelen a magyar tenger mellett: Keszthelyen például augusztus 1-5. között rendezik meg a Keszthelyi Borünnepet, ahol a borok szerelmesei még több élménnyel gazdagodhatnak.

(VIA 24.hu)