A webhely cookie-kat használ a működéshez, a felhasználói élmény javítására és személyre szabott ajánlatok készítésére. Tájékoztató az Adatkezelési nyilatkozatban a lap alján. Értettem
Termékek Menü

Schieber Pincészet

„A hely kötelez”. Szekszárdon, a Kadarka utca 100. szám alatt szinte magától értetődő, hogy borászatnak kell működnie. Pedig az egykori pincesoron ma már csak a Schieber Pincészet épületegyüttese utal arra, hogy száz évvel ezelőtt mivel foglalkoztak az utca lakói. A helyi védettséget élvező, az 1800-as években klasszicista stílusban épült présház lakóház fogadja a látogatókat, aminek mélyén régi, háromágú pince tekereg.

A családi borászat 1978 óta működik Schieber Pincészet néven, 54 hektáron foglalkoznak szőlőtermesztéssel, borkészítéssel. Szőlőbirtokuk a szekszárdi történelmi borvidéken, a kivételes fekvéssel rendelkező, Baranya-völgy és Görögszó dűlőkben található.

Különös figyelmet fordítanak a kiváló minőségű alapanyag előállítására és feldolgozásra, művelési rendszerüket környezetkímélő integrált termesztés technológia jellemzi. A pincészet 3 pincéből áll, mely háromezer hektoliter tárolóteret rejt magában. 

„A szekszárdi történelmi borvidéken való borkészítés múltja, kultúrája és jelene okán, olyan szakmai alázatot és elhivatottságot követel, amit nem meríthet ki egy egyszerű árutermelő ültetvény vagy egy élelmiszer előállító üzem leírása és fogalmi meghatározása” – szól a Schieber Pincészet hitvallása. „A borkészítés értékteremtést jelent, átalakulást, amelyben a természet, a kultúra, hagyomány és emberi tudás van jelen egyedülálló szimbiózist alkotva.” 

A Schieber Pincészetben mindenki a Baranya-völgy szerelmese: itt találhatóak az ültetvények jelentős része, azaz a cabernet sauvignon, a cabernet franc, a merlot és a kékfrankos. 23 hektár szőlő van a Baranya-völgyben, ezzel a pincészeté itt a legnagyobb terület. A tőkék többsége 15-25 éves, de hamarosan termőre fordulnak az új telepítések is: a kékfrankos, dornfelder, syrah ültetvények.

Baranya-völgy a Szekszárdi-dombság része, melyet a Sárköz, a Völgységi-patak és a Lajvér-patak völgye fog közre. A Szekszárdtól nyugati irányban elhelyezkedő, jellemzően erős függőleges tagoltságú dombvidék sűrű és mély völgyhálózat, löszborította völgyközi hátak, kiemelt fensíkok, dombtetők és csuszamlásos lejtők jellemzik. Földtani felépítése üledékre települt vörösagyag és lösz található, míg az alacsonyabb dombhátakon mészlepedékes agyag és lösz van.

Rendezés:
Nézet: