Sikerrel startolt a Hatvan perc – hat bor!
Tegnap elindult a Hatvan perc – hat bor! sorozatunk. Az első előadás rögtön a pécsi borvidékről érkezett, a vidék rejtett kincseit mutatta be. A meghívott borász: Szabó Zoltán volt. Kis kedvcsináló poszt Szabó tollából a pécsi borászokról!
Múltkor olybá tűnt, sokakat érdekelnek a pécsi kötődésű történetek, emberek. Ma már nehéz elképzelni, de egészen a XX. század elejéig a város egyik fő bevételi forrása az itt zajló bortermelésből, borkereskedésből származott. A törést nem is a filoxéravész, hanem az Engel-féle borhamisítási botrány okozta, de a városképet uraló hegyoldali szőlők csak az 50-es, 60-as években kezdtek kiszorulni a Mecsek lankáiról. Nem csoda hát, hogy a tükeség fogalma mindmáig életben van, bár némileg módosult jelentéstartalommal bír.
Akiről ezúttal szót szeretnék ejteni, hasonlatos több ponton is a korábban említett Horváth Antallal, mindketten módos jogászok voltak, az adófizetők jegyzéke alapján két évtizeden át szintén a városi közgyűlés tagja (a képviselők felét a már említett virilisták képezték), életét, munkásságát a városnak és polgárainak szentelte.
Az illetőt Szauter Gusztávnak (1844-1924) hívták. Kereskedői családból származott, ügyvédként elsősorban a város németajkú lakosságának érdekeit képviselte. A Pécsi Takarékpénztár vezetője, rövid ideig aljárásbíró és állítólag Aidinger János (Pécs polgármestere volt 21 éven keresztül) legjobb barátja volt. Megannyi kulturális és jótékonysági egyesület alapítója és támogatója, bőkezű adományozó.
Ami viszont ennél is jobban érdekel minket, az a bő egy hektárnyi szőlőterület, amivel a Tettyén és a Kisszkókó dűlőben rendelkezett, szakmabéli halhatatlanságát viszont Mathiász Jánosnak, a világhírű szőlőnemesítőnek köszönheti, miután róla és feleségéről is elnevezett egy-egy szőlőfajtát. Ez utóbbi - a Szauter Gusztávné muskotály (a képen alul, jobboldalt) - Mathiász egyik legjobban sikerült hibridje, mutatós küllemével, igen finom, diszkréten muskotályos ízével a mai napig fellelhető kiskertekben és oltványkészítők jegyzékeiben egyaránt. Hogy milyen viszonyban állt egymással Mathiász és Szauter, erről sajnos nem sikerült semmilyen említést találnom, vélhetően a közös kapocs a szőlő szeretetén túl jogászi mivoltuk lehetett. Minden bizonnyal jó kapcsolatot ápolhattak egymással, Mathiász elsősorban történelmi személyekről nevezte el fajtáit, ezen eset a ritkább kivételek egyike volt.
Szintén az előző íráshoz kapcsolható, hogy miképpen Horváth egy ingatlanja, úgy Szauternek több is a város szolgálatába került, ezek közül kiemelendő a Tettye Vendéglő őse, illetve a Sörház utcai (ma Majorossy), nővérével közös szülőházuk, ami a végrendelete szerint a mai napig óvodaként üzemel.