A webhely cookie-kat használ a működéshez, a felhasználói élmény javítására és személyre szabott ajánlatok készítésére. Tájékoztató az Adatkezelési nyilatkozatban a lap alján. Értettem
Termékek Menü
0
+3670/884-1410
Itt járok: >

Vitis


A Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter tagja.

Vitis Pince, Bonyhád, Tolnai borvidék. Pár éve még senki sem hallott róluk, ma már versenyeken nyernek aranyérmeket, s ma már egyre többen keresik termékeiket a Pannon Borboltban is. A pincészetet Kiszler Ferenc és Schmidt Győző alapította, amikor 1997-ben lehetőségük nyílt földvásárlásra, és akkor vették meg az első 10 hektáros darabot.

„Akkor már szőlővel foglalkoztunk, így úgy döntöttünk, szőlőt telepítünk rá. Két ismerősünk is betársult ebbe a vállalkozásba, így további bővítés és telepítés következett – meséli az először leginkább szőlőtermesztéssel foglalkozó vállalkozás indulásáról Kiszler Ferenc. 2005-től a magyarországi borpiac egyik legnagyobb szereplője, a Danubiana (mindkét tulajdonos munkahelye) sem kívánta tovább maga művelni 37 hektárnyi szőlőjét, így összesen több mint 80 hektár került a Vitishez.

Bort azonban csak 2009-től kezdtek készíteni abban a pincében, amit ma is bérelnek, Bonyhád felett. Úgy gondolták, csak vörösbort fognak készíteni, esetleg kísérleteznek egy kis fehérrel is. A minőség volt az elsődleges szempont és az első borok kiválónak bizonyultak. „Újonnan indultunk, ezért nem volt más, csak barrik-hordó” mondja Schmidt Győző. Így barrik borokkal indult a Vitis Pince, méghozzá a következőkkel: Chardonnay, Pinot Noir, Cabernet Franc, Cabernet Sauvignon, Merlot és Syrah, 2009-ből.

Az első piacra került évjáratból összesen 6000 palack készült. Hogy mik a további tervek a jövőre? „Szeretnénk olyan borokat készíteni, ami nekünk is ízlik” – szól a rövid válasz. Érdemes lenne kijönni egy fehér házasítással, amiben sauvignon blanc, pinot blanc és chardonnay kapna szerepet, valamint a királyleányka is érdemes lehet arra, hogy borként is kipróbáljuk – jósol Schmidt Győző. 

(Forrás: Pécsi Borozó)

Rendezés:
Nézet: