Kiruccantunk Montenegróba és meglátogattuk a Plantaze-t /1.rész/
Régóta szerettünk volna eljutni Montenegróba, hogy élőben, szabad szemmel láthassuk, hogyan is készülnek a Plantaze borok, hogy beleláthassunk az egész pincészet működésébe, hogy megtapasztaljuk milyen érzés egy 2310 hektáros egybefüggő szőlőterület közepén állni a balkáni hegyek ölelésében és nem utolsó sorban, hogy személyes találkozásunk után gördülékenyebbé tegyük a jövőbeni együttműködést a helyiekkel. Ez ugyanis Montenegró. Azon belül is a főváros, Podgorica. A Balkán. Itt a dolgok máshogy működnek, mint nálunk.
Vasárnap reggel 7 óra, még Pécsen jártunk, innen indultunk neki a 12 órás útnak Montenegró szívébe, Podgoricába. Ketten mentünk erre a túrára (Dusán, és jómagam Milán), egyedül nem a legbiztonságosabb télen a hegyek között autókázni, ezért Dusán úgy döntött magával visz, lássak egy kis világot és nagy hegyeket én is, az autó nagy, a szélvédőn pedig kettőnk tekintete is remekül kifér egyszerre, így elindultunk.
Igazi téli utunk lett. Ködös, fagyos volt a délelőtt, a határon minden fennakadás nélkül átértünk, így egy benzinkutas kávézás után folytattuk is utunkat az első megállónk, Szarajevó felé. Itt ugyanis Dusán egy régi barátja, Haris várt minket, elvitt minket ebédelni, ami igen csak nagy erőt tud adni egy ilyen hosszú úton.
Az utat nagyjából két szakaszra bontanám fel. Az első, a Pécs-Szarajevó szakasz, ami ugyan km-ben hosszabb táv, idő-arányosan ez a könnyebb, kényelmesebb része az útnak. A második a Szarajevó-Podgorica rész, de erről majd kicsit később. A horvátországi szakasz hasonló a magyar délvidékhez: nem veti fel a pénz a régiót, de itt még mind a táj, mind az emberek hasonlóak hozzánk, egyáltalán nem idegen a környezet.
Horvátországból Boszniába lépve érezhetően csökken az ember komfortérzete, ez már a balkán kapuja. Nagyon érdekes a vallások keveredése, sok a muszlim és a vallásuk gyakorlásához szükséges mecset (nagyon is érezhető a több száz éves török megszállás utóíze) de ezek mellett hasonlóan erős a keresztény vallás jelenléte is. Városonként, régiónként keverednek a szerb és bosnyák zászlók is, rettentő erős a nemzeti hovatartozás és az öntudat az itt élőkben. Mindenki büszke arra aki, és még véletlenül sem szeretne más lenni, mint ami. Magyarként hozzátennénk, ebből azért lenne mit tanulnunk, szép dolog, ha egy ember, egy nép büszke a hovatartozására és szereti a hazáját.
Ahogy terveztük, ebédidőben megérkeztünk Szarajevóba, Haris barátunk szülővárosába. Már várt minket a bekötő út szélén, egy gyors köszönés után visszaült az autójába és mutatta nekünk az utat. Egy igazi balkáni, szarajevói étterembe vitt minket ebédelni, egy helyi szinten nagyon menő és elegánsnak számító helyre.
Az étterembe érve elállt a szavunk a sok hústól, melyet azonnal a bejáratnál elhelyezett látvány húspultban találtunk. Kiderült, hogy az étteremnek saját állattenyészete van, ezekből az állatokból készül minden húsétel amit kapni lehet.
Mi, magyarok büszkén mondjuk, hogy nagy húsfogyasztó nemzet vagyunk, és hogy húst hússal eszünk, és bármennyit és bármikor és csak azt. Senki ne haragudjon meg, de a látottak alapján nem mi vagyunk azok, hanem a bosnyákok és a montenegróiak.
Haris direkt egy 2 személyes vegyes húsos tálat rendelt 3 főre, ugyanis elmondása szerint a 3 főset kizárt, hogy megesszük, ebből is jól fogunk lakni. Igaza lett. 2 kiló húsból és némi köretből, zöldségből álló tálat hoztak ki nekünk, és volt rajta minden, mi szem szájnak ingere: cevap, pljeskavica, borjú vese, többféle kolbász, rablóhús, máj, sült húsok (Nem igazán ismerik a marhahúst, csak borjút és üszőt esznek). Semmi panír, minden grillen vagy olajban, kevés fűszerrel, natúran, hogy az igazi adalékoktól mentes ízek jöjjenek elő.
Nem csalódtunk… Rettentő finom volt, nagyon gusztusos és persze teljesen elég, még maradt is néhány falat a tányéron. Következett egy újabb meglepetés, ugyanis nem mostanában ettünk és ittunk ilyen jót 30 euróból. Igen, ugyanis ezen a szarajevói elit helyen 30 euróba került az egész ebéd, 3 főre, üdítőkkel és kávékkal együtt.
Teli hassal és jókedvűen indultunk neki utunk második szakaszának. A cél itt már a végállomás is egyben, Podgorica. Szarajevót elhagyva rövidesen beértünk a hegyekbe, és tudtuk, hogy innentől jön a nehezebb szakasz. Következett 230 km a hegyekben, a sziklába vájt alagutak, több méteres jégcsapok, burkolat nélküli utak, 20 fokos emelkedők és óriási szakadékok között. Az út több mint 5 órás volt, gyors fejszámolást végezve rájöhetünk, hogy ekkora sebességnél egy tájképünk sem mosódott el szerencsére, ebből mutatunk is párat, mert a látvány tényleg pazar, a természet azon a vidéken még érintetlen.
A Bosznia-Montenegró határon egy konténer szerű bódé volt a határőrség állomása, Itt látszott, ez már az igazi balkán. Miután felnyitottuk a csomagtartót és kiderült, hogy borral foglalkozunk (A partnereknek szánt ajándék borok voltak ott 3 kartonban) nem volt más választásunk... mivel más is szereti a jó bort, így egy üveg borral lettünk rövidebbek, amit a kedves határőr a hóna alá csapott, majd intett, hogy mehetünk tovább. Át a fahídon… ugyanis a két határ között egy fából épült híd van a szakadék és a folyó fölé építve. Furcsák és elképesztőek ezek a dolgok még számunkra is, pedig nem jöttünk messziről, pár száz km-re van Pécstől az egész.
Podgoricába érve azonnal megtaláltuk szálláshelyünket, egy nagyon elegáns szállodalánc szállodájába sikerült szobát foglalnunk. A várost nagyjából 200 ezren lakják, ez a főváros, hozzávetőlegesen akkora, mint Pécs. A szoba elfoglalása után gondoltuk körbenézünk, beülünk valahova még lefekvés előtt és iszunk valamit a megérkezésünk örömére. Ismét egy kellemes csalódás, ugyanis rendezett és tiszta a város, meglepően szép, nagy terekkel, szökőkutakkal, szállodákkal, bevásárló központokkal és utakkal. Vasárnap este volt, de az utcákon fiatalok mászkáltak, a helyek nyitva voltak és éltek. Szuper pubot találtunk magunknak, ahol nagyon finom Niksicko söröket ittunk, majd a hosszú úttól megfáradva visszatértünk a szállodába. Pihenni akartunk, ugyanis tudtuk, hogy hétfőn hosszú nap lesz, pincebejárással és borkóstolóval egybekötve a Plantaze-nál, rengeteg információt fogunk hallani, és 100%-os figyelemre lesz szükségünk, így aludni tértünk.
Folytatása következik, melyben szó lesz a Plantaze borokról és magáról a pincészetről, továbbá egy borkóstoló részleteibe is beavatunk minden kedves olvasót.
A bejegyzést írta: Kántás Milán (Pannon Borbolt)
