Ha február, akkor furmint
Közeledik a Furmint Február, itt az egyik legszebb magyar fajta ünneplésére kijelölt hónap. Ez alkalomból Szabó Zoli hosszúhetényi borász barátunk szövegét tesszük közre, aki nem pusztán nagy elkötelezettje a furmintnak, de maga is újra jelen van a Vajdahunyad várában a borünnepen.
"Rögtön az egyik legnagyobb adósságunkról és személyes szőlő-vesszőparipámról szólnék pár mondatban. A felderítetlen és kiaknázatlan diverzitásáról.
A minőség zálogát kutatva valamiért a talajképző alapkőzet kapott abszolút hangsúlyt a közbeszédben, holott annak hatása a szőlőre, borra kevéssé egyértelmű és kimutatható, míg az alfajták, fajtaváltozatok és klónok küllemre, analitikailag és érzékszervileg is hatalmas különbségeket mutatnak. Éppen a furmintnak ismerjük a legtöbb változatát (egyedül a kadarka van versenyben vele), de egyelőre két kutatóintézetünk munkásságát és néhány kihelyezett kísérleti ültetvényt leszámítva nemigen hallani róluk.
Már a XVIII. századból hat fajtaváltozatáról is olvashatunk, az általam oly gyakran emlegetett Németh Márton kilencet gyűjtött össze. A legalaposabb leírásuk is hozzá köthetők, de még azokat is némi fenntartással kell kezelni ma már. Példának okáért megemlíteném a rongyos furmintról írtakat, miszerint nagyon rosszul termékenyül, alig terem néhány bilinget, ehhez képest átlagosan kettő és négy kilogramm közötti tőkénkénti termésekről vannak feljegyzéseink az egyes évjáratok és klónok függvényében, ami bizony óriási különbség. Ennek miértje fakadhat többek közt abból is, hogy akkoriban bakművelésen tenyésztek a gyűjteményes fajták, ma már nem. Magyarul le kellene porolni ezeket az adatokat és végére járni megőrzött génállományunk milyenségének a mai igényekhez igazítva.
A szűk négyezer hektárnyi eltelepített furmintunk nagyjából 95%-a Tokajban terem, náluk túlnyomórészt két klónnal találkozhatunk (T.85 és T.92), ezeket mára jócskán meghaladott igényekhez szelektálták. Bőségesen termő, nagy, tömött fürtjeik és bogyóik a régebbi idők tömegtermeléséhez és jellemzően aszúkészítéshez igazodnak inkább, ezen tendenciák mára megváltoztak, többnyire okafogyottá váltak.
Régi leírásaink legjava szinte mind a vigályos (esetenként még a hólyagos) furmintot tartotta a legtöbbre, így adná magát, hogy utánanyúljunk, de nemigen tudok ilyen esetekről - a pécsi kutatót leszámítva természetesen (nálunk van ugyanis az ország legnagyobb furmint gyűjteménye, Tarcalt is megelőzve). A képen baloldalt a cikormányos Hegyalja-laudáció alatt olvasható egy kiemelés a fajtaváltozatról (Borászati Lapok, 1870), jobbra meg jellemző fürtjeit, levéltulajdonságait szedtem csokorba."
