Riczu-Stier
„Siklós a fehérborról szól” – vélekedik Riczu Tamás – aki történetesen siklósi borász. Tamás gyerekkorában sokat segített a szőlőben, épp ezért kellően meg is utálta az egész történetet a permetezéstől a csömöszölésig, egészen felnőtt koráig.
Később érzett rá arra, mi az ami értékes lehet egy borban, és neki is állt kitanulni, hogyan készít bort a szakember. „Az iskolában is tanultam valamit, de a többi borásztól, akiket megismertem, annak is a sokszorosát” – mondja Riczu Tamás, aki Wunderlich Alajos veje volt, amikor belevágott a vállalkozásba, szőlőt vásárolt, pincét kezdett kialakítani. „Mérhetetlen segítséget kaptam befutott villányi borászoktól kezdőként is, mindenki szívélyes volt, ha segítség kellett” – emlékszik vissza nosztalgikusan.
Érdekes persze, hogy a környék adottságai remekek, és a jelek szerint jó fehérborra igény is van a vásárlók részéről, mégis kevesen foglalkoznak azzal, hogy eladásra termeljenek, törődjenek hozamkorlátozással, technológiával, fejlesztéssel. Mi úgy érezzük, jól döntött, amikor a fehér fajtákra, a rozéra és a portugieserre helyezte a hangsúlyt, borain érezni az igényességet, étteremben bármikor merjük kérni a neve alatt listázott tételeket.
Az utóbbi évjáratokban a pincészet nevet, és részben stílust is váltott, hiszen Tamásnak társa akadt Stier István üzletember személyében s a kínálatban a friss borok mellett megjelentek a prémium válogatások is. Amelyek díjesőt hoztak, a Pécsi Borozóban minden megmérettetett bor 90 pont köré került. (Forrás: Radics Péter - Pécsi Borozó)
További cikkek Riczu Tamásról