A webhely cookie-kat használ a működéshez, a felhasználói élmény javítására és személyre szabott ajánlatok készítésére. Tájékoztató az Adatkezelési nyilatkozatban a lap alján.

A borkóstolás a matekozásnál is jobban gyúrja az agyad

Ezt mi mindig is tudtuk, de most nem mi mondjuk, hanem a neurobiológusok! Sőt, ahogy azt az USA vezető tudósai kimutatták, a borkóstolásnál jobban kevés dolog készteti munkára az agyunkat. Ráadásul legmenőbb sommelier-eket ezután az agyukért is irigyelhetjük, nemcsak a munkájuk miatt.
 
Az első pillantástól kezdve, hogy megnézed a borospalackot, át az illatokon, az első kortyon egészen az ízéret megfogalmazásáig idegsejtek elképzelhetetlen mennyiségét kényszeríted munkára. Többet, mint amennyit zenehallgatás, vagy másodfokú egyenletek megoldása közben. A kutatók indoklása szerint a magyarázat nagyon összetett, ugyanakkor laikusan végiggondolva is érthető. A vizuális érzékelésen túl sok másik érzékszervüneket is komolyan munkára fogjuk, amelyek így mindent összevetve túlsúlyba kerülnek más tevékenységekkel szemben.
 
A bormolekulák, főleg ha tudatosan kóstolunk és jegyzetelünk is, beindítanak olyan kognitív folyamatokat, melyek a felismerésben, az emlékezésben, az értékelésben, az érzelmek és élvezet leírásában, megfogalmazásában vesznek részt. Ezzel szemben a matekpéldák az agy egy jól körülhatárolható részét dolgoztatják csak meg, mindent összevetve jóval kevesebb idegsejtet foglalkoztatva, mint a borkóstolás.
 
A tanulány végső következtetése az, hogy a legprofibb sommelier-ek a rengeteg gyakorlásnak köszönhetően irigylésre méltó mentális képeséggekkel is bírhatnak.
Tartalomhoz tartozó címkék: külföld hírek