A webhely cookie-kat használ a működéshez, a felhasználói élmény javítására és személyre szabott ajánlatok készítésére. Tájékoztató az Adatkezelési nyilatkozatban a lap alján.

Kikelet Pince

Berecz Stéphanie és Berecz Zsolt tarcali borászata a Tokaji borvidék meghatározó pincészete. A Kikelet Pince története nincsen híján kalandos elemeknek. Az alapítás óta eltelt csaknem két évtizedben következetes és odaadó munkájuknak köszönhetően a borfogyasztó közönség szeretetét és a szakma tiszteletét is kivívták. 

A házaspár 2002-ben alapította meg a családi pincészetet, amiben általuk két borkészítő nemzet egyesült. Stéphanie ugyanis Franciaroszágból, a Loire-völgyéből származik. 1994-ben végzett borász mérnökként Bordeaux-ban, ezután egy nemzetközi csapat tagjaként utazott pár hónapra gyakorlatot szerezni a Tokaji borvidékre. Itt ismerte meg a férjét, Zsoltot, és itt kezdődött a közös történetük.

“Számunkra ez jelenti a tavasz robbanását, az újjászületést” - árulják el, hogy miért Kikelet lett a borászat neve. A pincészet központja az egykori rangos mezőváros, Tarcal szívében kapott helyet. A tarcali területek már a régi feljegyzések szerint is kiemelkedőnek számítottak a borvidéken belül is. 

Hét hektárt művelnek ha különböző dűlőben, jelenleg öt hektárról szüretelnek szőlőt boraikba. Ültetvényeiken furmint és hárslevelű terem a lösszel borított vulkanikus alapú kőzeten, ebből évente 14 000-18 000 bort palackoznak. Az itteni talaj mésztartalmának köszönhető, hogy a boraik szép gyümölcsösséggel, finom, citrusos sav szerkezettel, eleganciával, ásványossággal, és jó érlelhetőséggel rendelkeznek.

Borkészítési filozófiájuk a magas szakértelmet és a természet tiszteletét vegyíti magában. Elfogadják az adott évjárat adottságát, nem dolgoznak a természet ellen. Ennek következtében egyes évjáratokban inkább száraz borokat, más évjáratokban pedig inkább édes borokat készítenek. Nagy figyelemmel kísérik a dűlőik jellemzőit, a szőlőfajták jellegzetességeit, ezek kiemelése érdekében gyakran palackoznak dűlőszelektált tételeket.

Boraik elsősorban hordóban érlelődnek. Fontosnak tartják, hogy a borok lélegezni tudjanak, de a túl erős karakterű, újhordó jelleget elkerülik, hogy a hordó íze csak kísérje a boraikat, de ne uralkodjon el rajta. 

A botrytises és részben botrytises fürtöket a koncentrációtól függően direkt préselik. Az egészséges teljes fürt tartalmazhat aszú szemeket, ezeket egyben dolgozzák fel a késői szüretelésű borokhoz. 

A szamorodni esetén a szüret időpontja valamivel későbbre esik, ilyenkor szintén a részben fertőzött, részben egész fürtöket préselik, de ekkor általában bogyózás után egy éjszakán át áztatják.  A botrytis mértékétől függően előfordul aszúmértékű édesség, de akár száraz szamorodni is kerülhet a palackokba.  

Október és december között szüretelik a kizárólag töppedt aszúszemeket, egyesével, szigorúan kézzel, melyből készül a természet csodája, az aszú bor. Az aszúszemeket pár héten át egy kádban tárolják, addig amíg nem szüretelnek hozzá egy alap mustot, amiben megáztatják őket. A megduzzadt aszú szemeket kipréselik, így születik az aszú bor, ami tovább két, két és fél évig tovább erjed hordóban. 

A pincészet Kikelet Ízműhelyében finom kávéval, kézműves süteménnyel és különlegességekkel várják vendégeiket.

Rendezés: