A webhely cookie-kat használ a működéshez, a felhasználói élmény javítására és személyre szabott ajánlatok készítésére. Tájékoztató az Adatkezelési nyilatkozatban a lap alján.

Wassmann Pince

Susann Hanauer és Ralf Waßmann mára két meghatározó alakja a Villányi borvidéknek. Sőt, borásza is, hiszen az eltelt húsz év alatt előkelő helyet vívtak ki boraikkal a borkedvelők poharában. Kis családi pincészetük sok egyéb miatt azért is különleges, mert a szőlőt már több mint tíz éve biodinamikusan művelik, boraik nemcsak mint bor, de teljes jogú bio termékek is.

A házaspárt a Villányi borvidék vonzotta Magyarországra 1998-ban, meg is vettek egy sváb parasztházat, ami hagyományos hosszúkás stílusban épült. Elsőként Siklóson, egy déli fekvésű domboldalban vásároltak egy mandula- és barackfákkal tarkított parcellát, ahol chardonnay-t és olaszrizlinget szüreteltek, na meg természetesen portugiesert. Szándékaik komolyságát jól jelezte, hogy bejelentkeztek Siklóson őstermelőként, és az első szüret eredményéből pécsdevecseri portájuk pincéjében bort is készítettek.

A biodinamikus gondolkodás és szőlőművelés gyakorlatilag az első pillanattól fontos célkitűzés volt számukra. "Bormanufaktúránk filozófiája: Kevesebb többet ér" - és azt kell mondanunk, kevesen vannak, akik ennyire komolyan is gondolják! Nem használnak színtenyésztett borélesztőt az alkoholos erjedéshez, se színtenyésztett baktériumokat a malolaktikus erjedéshez, a teljes kéntartalom boraikban max.50 mg/l, eltekintenek a vegyi segédanyagok, derítők és stabilizátorok alkalmazásától, a palackzárás csak klórmentes, természetes dugóval történik, nem használnak tisztító vegyszereket az üvegek, a hordó és a termek tisztán tartására.

Az ökológiai bortermelés alatt a növények érintetlen életterének ápolását értik. Ez nem csak a vegyi anyagok száműzését jelenti a szőlőből és a pincéből, hanem sokkal inkább azt, hogy lugasaikat ellenállóbbá teszik, megelőzve a betegségeket, valamint arra törekszenek, hogy az egész szőlőt zölddé varázsolják, a fajták gazdagságát megőrizve. A fajokban gazdag zöldövezet kialakítása vadon termő és ültetett növényekkel, füvekkel és virágokkal egyszerre erősíti és táplálja a szőlőtőkéket, a növények különböző mélységig nyúló gyökerei fellazítják a talajt, és elősegítik annak életformáit.

“Szeretjük a bort és a természetet is. Ezt a két érzést kapcsoltuk egybe és ebből a harmóniából születik a bioborunk” - árulja el Susann, aki a jogi pályát cserélte le a borászkodásra. Németországban sokat foglalkozott már bordeaux-i borok népszerűsítésével, így nem volt ismeretlen számára a borvilág.

Ralf mindig is rajongott az erjedésben lévő gyümölcslevekért. A Harz-hegység nyugati részén nőtt fel, és fiatalként szőlő híján meggyből, csipkebogyóból és egresből készített bort. Ebből egyértelműen következett, hogy az érettségi után Geisenheim városában bortermelést tanult.

A borászatukat folyamatosan bővítették, merlot, kékfrankos, cabernet franc és sauvignon is került a szortimentbe, természetesen mind biokontroll felügyelet alatt. Dél-Magyarországon az első olyan pincészet volt, ami hivatalosan is átállt a biodinamikus gazdálkodásra a Demeter International rendszer keretében.

Rendezés: