A webhely cookie-kat használ a működéshez, a felhasználói élmény javítására és személyre szabott ajánlatok készítésére. Tájékoztató az Adatkezelési nyilatkozatban a lap alján.

Borivókat veszélyeztet a kereskedelmi háború

Súlyos károkat okozhat a borkereskedelemben az Egyesült Államok és Kína között tomboló kereskedelmi háború. ​Legutóbb az egyik legnagyobb kínai borkereskedőház már útnak sem indított egy hajórakományni bort, mert egyszerűen veszteséges lenne kipakolni hazájában a fogyasztási cikkek ezreit, köztük a borokat is sújtó védővámok miatt. 

Miközben egyre inkább eldurvul a helyzet a nemzetközi nagykereskedelemben, a borkereskedők mindkét országban a gyors megoldásban reménykednek. Kína azután tett száz másik termék mellett minden importált amerikai borra plusz 15 százalékos védővámot április 2-án, hogy Trump komolyan nekiment a kínai acélszállítmányoknak.

Robert Koch, a California Wine Institute igazgatója szerint minél előbb megoldást kell találni, mert a jelenleg kialakult helyzet hosszú távon súlyos következményekkel járhat. Az amerikai borokat érintő 48.2%-os vám két hete ugyanis 67.7%, így viszont már nem éri meg importálni a borokat. Más országok közben örülhetnek, mert jövőre már Ausztrália is felkerülhet például azon országok listájára, akik külön vám nélkül exportálhatnak Kínába a szabad-kereskedelmi megállapodásoknak köszönhetően. 

Az egyik legnagyobb kínai borkereskedőnek, a Napa Reserve Fine Wines-nak jelenleg egy teljes konténer-szállító hajónyi kalifornai bora vesztegel amerikai kikötőben, ötszáz láda palackos bor pedig bennragadt a shanghai-i kereskedelmi zónában található raktáraikban - utóbbi helyen ugyanis még nem sújtja az extra vám a borokat. A kereskedők mindenesetre csak a csodában bízhatnak. 

Szakértők szerint a védővámok sokkal súlyosabb károkat is okozhatnak: a médiában és a közösségi média felületeken egyre inkább szaporodnak az amerikai termékeket és a borokat szidalmazó megjelenések, könnyen kialakulhat egy negatív spirál. 

Ugyanakkor az is igaz, hogy a kaliforniai borokért rajongó gazdak kínaiakat különösebben nem hatja meg az áremelkedés. Ez inkább az átlagos fogyasztókat ijesztheti el, pedig ők jelentős erőt képviselnek: az elmúlt évtizedben 450 %-kal nőtt a számuk.

(VIA DECANTER)

Tartalomhoz tartozó címkék: bormagazin bor vásárlás külföld