A webhely cookie-kat használ a működéshez, a felhasználói élmény javítására és személyre szabott ajánlatok készítésére. Tájékoztató az Adatkezelési nyilatkozatban a lap alján.

De miért koccintunk?

De miért koccintunk?
Ezt a kérdést járta körül az összeállítás így a szilveszteri buli előtt.

 

"Egyes hiedelmek szerint a koccanás hangja elriasztja az ártó szellemeket. Mások azt gondolják, a középkorban azért terjedt el a koccintás szokása, hogy a házigazda így bizonyítsa be, nem mérgezte meg a vendég poharát. Állítólag a két pohár összeütközésekor ügyeltek arra, hogy a kupákból biztosan átfröccsenjen az ital az egyik edényből a másikba, nehogy a másik fél ép bőrrel megússza" - derül ki például ez is a Vinoport cikkéből. De mire is fel ez a magabiztos koccintás így az év vége felé?

"Mielőtt a pohárköszöntéshez koccintottunk volna, csak a látásunk, a szaglásunk és az ízlelésünk révén részesültünk a közös ünneplés öröméből. A koccintással viszont a fülünk is bevonódik a rituáléba, hallási és tapintási ingerrel is kiegészül az üdvözlő gesztus. A poharak összeérintése pedig szimbolikus közösségbe kovácsolja az ünneplő feleket. Márpedig annál emlékezetesebb lesz egy pillanat, egy rítus, minél inkább bevonjuk az egész testünket. Nem véletlen, hogy ilyenkor igazán fontos a szemkontaktus is.

Viszont őseinknél számos kultúrában bevett szokás volt, hogy különféle ceremóniák során a résztvevő felek egy közös ivócsanakot adjanak körbe, és abból kortyolva biztosítsák tagságukat a csoportban vagy egyetértésüket egy döntés meghozatalában. És amikor a közös ivőedényt felváltották a különálló poharak, valahogyan mégis illett emlékeztetni a résztvevőket az egy tálból ivás gesztusára. Ez a pusztai nomád népeknél nagy népszerűségnek örvendett, ahol az italt tartalmazó edénybe magukon sebet ejtve saját vérüket is belecsurgatták az edénybe, és ezt a szokást vehettük át Etelközben mi is. Vagyis végső soron egy tőről fakad a híres vérszerződésünk és a felső tízezer Cristallal való koccintássa.

Spanyolországban és Mexikóban például a mai napig dívik a doce uvas, azaz a tizenkét szőlőszem hagyománya. Az új év beköszöntekor, mikor elkongatják a harangok a tizenkettőt, az egybegyűltek minden egyes harangkondulásra egy szem szőlőt fogyasztanak el, melyek egy-egy újévi kívánságukat testesítik meg. Mexikóban viszont újévkor a hiedelmek szerint bele kell pottyantani egy aranygyűrűt a pohárba, mielőtt a vendégek egészségére kívánnánk az italt, mert az jó szerencsét hoz, és sok pénzt. Csak nehogy félreértse jövendőbelink!

Ukrajnában és Oroszországban viszont szó szerint elfogyasztják a saját újévi jókívánságaikat. Az igazi hagyományőrzők felírják egy papírra, amit kívánnak maguknak, majd az éjfél eljövetelével elégetik a papirost, a hamvait pedig beleszórják egy pohár pezsgőbe, és így isszák meg a kívánságaikat.

Az sem mindegy, hogy mivel koccintunk. A legtöbb kultúrában nem illendő vízzel vagy alkoholmentes itallal koccintani. Többnyire úgy tartják, az ilyen spórolás rossz szerencsét hozhat, sőt, halált okozhat. Az amerikai haditengerészetnél például kifejezetten meg van tiltva, mert a babona szerint az, aki vízzel koccint, meg fog fulladni. Abból viszont senkinek nem eshet bántódása, ha idehaza újévkor a pezsgőnkkel koccintáskor mélyen a szemébe nézünk a másiknak, és meghitten ünnepeljük 2018-at.

(VIA VINOPORT)

Tartalomhoz tartozó címkék: borvidék buborék