A webhely cookie-kat használ a működéshez, a felhasználói élmény javítására és személyre szabott ajánlatok készítésére. Tájékoztató az Adatkezelési nyilatkozatban a lap alján.

Vásároljon a borászatoktól, akik az Országgyűlés borát adják idén

Az Országgyűlés napjainkban is kiemelt figyelmet fordít a minőségi borkultúra hazai fejlődésére. A bormustrán azok a kiemelkedően jó minőségű hazai tételek kerültek kiválasztásra, amelyek reprezentációs alkalmakkor méltóképpen képviselik a magyar Országgyűlést.

Az Országgyűlés elnöke hagyományteremtő szándékkal 2017-ben először, idén immáron második alkalommal borversenyt indított útjára, amelynek győztesei elnyerték Az Országház Bora 2018 címet. A nyolc meghirdetett kategóriára összesen 160 palack érkezett be, 90 pincészettől.  A kiválasztáson 17 történelmi magyar borvidék képviseltette magát. A borokat huszonegy tagú bizottság bírálta el, amelynek elnöke dr. Kállay Miklós, a Magyar Bor Akadémia tiszteletbeli elnöke volt. 

Az Országgyűlés a 19. század folyamán fektette le a hagyományos bortermelés jogi alapjait. Az 1893. évi XXIII. törvény az első olyan szabályozás volt, amelyben az állam védte meg a magyar borászok érdekeit a borhamisítókkal szemben. Ezt követően az 1894. évi XII. törvénycikk által jött létre a hegyközségek országos hatáskörű szervezete, amely a magyarországi minőségi bortermelés nélkülözhetetlen alapja lett. A magyar törvényhozás ezekkel a jogi szabályozásokkal a hazai borkultúrát szilárdította meg.

Az Országházban rendszeresen megforduló külföldi delegációk és magas rangú vendégek a nemzetközi szokásoknak megfelelően kölcsönösen megajándékozzák egymást a saját nemzetük kukltúráját reprezentáló kisebb ajándéktárgyakkal. A jó magyar bor, mint hazánk védjegye és az országimázs szerves része, évszázadok óta Magyarország nagykövete. 

Az Országház Bora pályázat kiírásakor, az egyedi, a hely szellemét és sajátosságait visszaadó őshonos vagy már régen meghonosodott szőlőfajták és borstílusok kaptak elsősorban szerepet, ennek megfelelően nyolc kategóriában: olaszrizling, furmint, egyéb fehér (a hárslevelű, a juhfark, az ezerjó és a kéknyelű – őshonos szőlőfajtáink), tokaji aszú, kadarka, kékfrankos, bikavér és cabernet franc – versengtek a legkiválóbb magyar pincészetek.

Az Országház Bora 2018-ban:

  • Figula Lőcze Olaszrizling 2015 (Figula Pincészet) - Balatonfüred-Csopak
  • Béres Tokaji Naparany Cuvée 2015 (Béres Szőlőbirtok) - Tokaj
  • Bio Kéknyelű 2016 (Dobosi Pincészet és Vendégház) - Badacsony
  • „Nagyapám” Szekszárdi Kadarka 2017 (Eszterbauer Borászat) - Szekszárd
  • Günczer Kékfrankos 2012 (Günzer Zoltán Pincészete) - Villány
  • Borgundi Egri Bikavér 2012 (Petrény Winery) - Eger
  • Cabernet Franc Grand Selection 2011 (Juhász Testvérek Pincészete) - Eger
  • Grand Tokaj Tokaji Aszú Szarvas 6 puttonyos 2013 (Grand Tokaj) - Tokaj

A győztes bortermelőknek jogukban áll a díjnyertes tételt saját címke alatt forgalmazni Az Országház Bora 2018 logóval ellátva.

(VIA BORÁSZPORTÁL)

Tartalomhoz tartozó címkék: Pannon Bormagazin borvidék hírek